Mesél a szerb rovat
Friedrich Anna
Lógok a neten
Náray Éva
Döntő fordulat előtt a szerbiai, így a kisebbségi tájékoztatás is
Eladjuk-e a meccset?
Sok internetes médiumnál már bevált a fizetős modell
A Vajdaság Ma első vezércikke
Akiknek írásaival találkozott az Olvasó az egy évtized alatt

És mit mond az Olvasó?
Van, aki csak néhány éve, van, aki már csaknem egy évtizede olvassa a Vajdaság Mát. Van, aki naponta többször, van, aki csak hetente vagy még ritkábban futja át, ha éppen valamit keres rajta. Van, akinek tetszik, van, akinek majdnem tetszik, ám van, akinek inkább más médium a kedvére való. De akárhogy is van, a vajdaságiak és a Vajdaságból elszármazottak jórészt a Vajdaság Mából tájékozódnak az itteni eseményekről.

Fodor Erzsébet
55 éves óverbászi lakos: Rendszeres olvasója, illetve látogatója vagyok a hírportálnak. Mondhatnám úgy is, hogy gyakran bele-belenézek.
A fontosabb hírek megtalálhatóak benne, itt mindenről értesülhet az ember. A világpolitikától a helyi jellegű eseményekig mindenről szó van, bár az én
városomról viszonylag kevés írásban olvashatok. Nem nagyon változtatnék rajta, szerintem így jó az oldal, ahogy van. Azt azonban általában szeretik az
emberek, ha egy-egy eseményt képekkel is illusztrálnak. Így vagyok ezzel én is. Ha engem kérdeznek, mit változtatnék rajta, akkor talán annyit, hogy
minden írást képekkel illusztrálnék, egy-egyet akár többel is, mert az segíthet jobban megérteni az eseményeket.

Harkai Hunor
29 éves sportmenedzser, a máltai Phoenix Sports Club technikai igazgatója és kosárlabdaedzője: Topolyai vagyok, otthon éveken át
kosárlabdaedzőként tevékenykedtem. Május óta Málta szigetén élek, ott dolgozom egy olyan egyesületnél, melynek több szakosztálya van.
A hazai eseményeket azonban folyamatosan figyelemmel kísérem, ezért gyakran nézem meg, mit ír a Vajdaság Ma délvidéki hírportál. Véleményem
szerint általában kifejezetten naprakész és objektív, ezért kedvelem. Egyedül a sportrovat esetében lenne egy kifogásom: keveslem a helyi jellegű
sporthíreket, hiszen alig olvasható ilyen a portál erre szakosodott rovatában. Ezeket az úgynevezett globális sporthíreket – melyek túlnyomó többségben
vannak – ugyanis sok más erre szakosodott hírportálon is el lehet olvasni, akár részletesebben és gazdagabban illusztrálva. Ezért gondolom úgy, hogy
inkább a helyi sporthíreknek kellene nagyobb teret szentelni. A délvidéki kisebb sporteseményekről is szívesen olvasnék többet a portálon.

Herke-Berkó Magdolna
újlengyeli értékesítési és marketingmenedzser: Szabadkai származású vagyok, de már jó ideje Magyarországon élek a családommal.
A Vajdaság Ma portált gyakran látogatom, így értesülhetek arról, mi minden történik a Vajdaságban. Emellett egyéb érdekességeket is találok itt,
gondolatébresztő írásokat is felfedeztem, a szerkesztés szakmai hozzáértéssel történik, valamint objektivitást tükröz. Ismerőseim egy része is látogatja
a portált, ami egyben azt is mutatja, hogy több olvasói réteget is megcéloz. Bizonyos esetekben hiányolom a képi illusztrációkat, esetleg videóval is
lehetne egyes írásokat illusztrálni. Akár azt is el tudnám képzelni, hogy egy online chatfelületen kapcsolatba léphessenek egymással a látogatók.
Egy olyan képekkel illusztrált rovatot is szívesen megnéznék, amely bizonyos épületeket, városrészeket vagy egyebet mutatna be, olyan megközelítésben,
hogy: ILYEN VOLT – ILYEN LETT (pl. a szabadkai Népszínház).

Nagy Krisztián
(34) Szabadkán él és dolgozik. A regionális hírportálok közül a Vajdaság Mát olvasom minden nap, ezenkívül néhány magyarországi, szerbiai és nemzetközi hírportál között válogatok.
Fontosnak tartom, hogy van egy naprakész hírportálunk, bár a dizájnon lehetne még csiszolni, de a vajdasági magyar netes kínálat közül ez a legjobban
kezelhető, legáttekinthetőbb felület.
A Vajdaság Ma tartalmilag kellően informatív, a konkurenciához képest kevésbé attraktív oldal.
Arra a kérdésre, hogy szerintem mit kellene változtatni, azt mondanám, hogy több multimédiát szeretnék ezen az oldalon is. Szerintem ez már könnyen kivitelezhető lenne, persze nem olcsó megoldani.

Húros Csaba
28 éves, jelenleg Amszterdamban él, csak ritkán látogat haza, Szabadkára. A facebookon beszélgettünk.
HCs: Általában akkor olvasom a VajMát, amikor az ismerősök linkelnek egy-egy hírt. Utánajárok, elolvasom a teljes szöveget, ha érdekesnek találom.
VM: Milyen témájú hírek érdekelnek?
HCs: A tudomány és a közlemények. A politikát kerülöm.
VM: Közlemények alatt értsük a Vajdaságra vonatkozóakat?
HCs: Igen.
VM: Például?
HCs: A pályázatokat elolvasom.
VM: Egyéb hírforrások?
HCs: subotica.com – ez az, amit minden nap átnézek, ezt tudnám kiemelni. Megteremtettem a saját világom külföldön, amelyben nem sok helyet kap az otthoni
infógyűjtés. Ezért is van az, hogy csak a linkek után nyitom meg a szerbiai híreket, így értesülök az eseményekről. Nem sok időt áldozok a cikkekre,
hacsak nem tudományról vagy technikáról van szó, mert ez a témakör órákig leköt és böngészek a neten.
VM: Miről olvasnál szívesen?
HCs: Az enyémhez hasonló sztorik érdekelnének: vajdasági magyarokról, akik külföldön próbálnak szerencsét. Jó lenne többet tudni az állampolgársággal járó
lehetőségekről, erről a folyamatról. Sokaknak segítettem ezekben a kérdésekben, de biztosan vannak olyan fiatalok odahaza, akik nem tudják, hogy mit is
jelent a kettős állampolgárság, mivel jár ez a lehetőség. Erről érdemes volna írni.
VM: Milyennek találod az oldalunkat? Elég áttekinthető?
HCs: Igen, nagyon áttekinthető. Tetszik.

Blasics Ilona
szabadkai nyugdíjas: Reggelente a lányom kapcsolja be a számítógépet. A Vajdaság Ma oldalán hagyja nekem, így én délelőtt elolvashatom
a híreket. Nem mindent szoktam elolvasni, csak olyan címre kattintok rá, amelyek felkeltik az érdeklődésemet. Ezek általában a Szabadkával kapcsolatos hírek,
mert itt élek, és jó tudni, hogy mi történik a városban. Nagyon örülök, hogy délre már mindenről értesülök, ami még el sem hangzott az újvidéki híradóban.
BI: Nemrég felfedeztem, hogy receptek is vannak az oldalon, nekem nagyon bonyolultnak tűnnek, még nem próbáltam ki őket.
VM: Mióta használja az internetet?
BI: Én már idős vagyok, két éve kezdtem egyedül internetezni. Az egyik lányom Angliában él, vele szoktam beszélgetni az internet segítségével. Nem tudok én
mindent kezelni, csak amit megmutatnak a gyerekek. Van saját laptopom, ezen el tudom olvasni a híreket és elérem a lányomat. Másra nem is kell.
Miről olvasna többet a hírportálon?
Nekem elég az, amit írnak. Mindenről beszámolnak, ami fontos. Nem jut eszembe semmi, ami még érdekelne.

Csévári Kornélia
temerini közgazdásztechnikus: Nagyon fontosnak, illetve előnyösnek tartom azt, hogy online is informálódhatok vajdasági hírekről,
és mindezt magyar nyelven. Ami a cikkeket illeti, nagyon sokoldalúak, igyekeznek pártfüggetlenek maradni, de véleményem szerint ez nem mindig sikerül.
A politikai témák nem igazán érdekelnek, inkább a közéleti és kulturális eseményekről szeretek olvasni.

Héhn Gizella
a bajai Bácskai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke: Rendszeresen olvasom a Vajdaság Mán megjelenő híreket, elsősorban azért,
mert magam is bácskai, zombori gyökerekkel rendelkezem, és érdekelnek a határ menti történések, másodsorban pedig amiatt, mert számos itteni
partnerszervezetünk, tagegyesületünk van, amelyekről jó hírt hallani, illetve olvasni. A civilekkel sajnos keveset foglalkozik a sajtó, legalábbis
sokkal kevesebbet, mint amennyit megérdemelnének. Örülök, ha valahol az ellenkezőjét tapasztalom. A rovatok is tetszenek, főképp Friedrich Anna írásai.

Forró Krisztián
bácskossuthfalvai óvodapedagógus: Évek óta rendszeres olvasója vagyok a Vajdaság Mának, napi szinten megnézem a honlapot. Érdekel,
hogy mi történik az országban, Vajdaságban, a nagyvilágban és szűkebb környezetemben. Tetszik, hogy egy helyen mindent megtalálok. Az is fontos, hogy
kiemelik a fő részeket, és ha érdekel, egy kattintás után továbbolvashatom a részleteket. Jó, hogy vissza lehet keresni az eseményekről megjelent írásokat,
legutóbb pl. a bíróságokról szólókat olvastam egy csokorban. A híreken kívül a Tűlevélnek is olvasója vagyok. Az újság tudományra vonatkozó részében is
érdekes témákat találok. Az átalakítás óta áttekinthetőbb, letisztultabb az oldal. Ami a bővítését illeti, el tudnék képzelni a témákhoz kapcsolódó több
képet, videót, színesebbé tenné az oldalt. Ritkán fordul elő, hogy valamelyik íráshoz hozzászólok.

Balassa Julianna
nyugalmazott tanár (Pancsova): Gyors, időszerű, mindannyiunké, lényegre törő, őszinte, hézagpótló, részrehajlástól mentes,
sokoldalú, áttekinthető, olvasmányos. Kivan a tíz jelző, továbbiakat nem keresek.
A Vajdaság Ma hírportált a kezdetektől fogva kísérem figyelemmel. Helyi tévéadásunk előkészítésében sokszor „mentette a hazát" és az exszerkesztőt, mármint engem, forrásanyaggal. Köszönöm. Külön megköszönöm a Dél-Bánságra való rendszeres odafigyelést, hiszem, hogy ez a mindenre – Dél-Bánságra is – kiterjedő figyelem a szerkesztőség újságírói objektivitásának tulajdonítható. Szívesen segítettem be olykor egy-egy írással, egyébbel munkájukba, megtiszteltetésként értékelve a felkérést.

Kádár Károly
a pacséri Teleház munkatársa: Információszerzés céljából minden nap olvasom a Vajdaság Ma oldalait. Innen értesülök több
környékbeli programról. Mindig átnézem a településekről szóló híreket, a Vajdaság és a kultúra rovatot, közleményeket, képtárat. Teljes mértékben
kielégíti az igényeimet, tényszerű, áttekinthető. Ha van időm, minden rovatot elolvasok. Ha mégis valamivel bővíteni lehetne, talán több hír kerülhetne
bele a kisebb településekről. Főleg online újságokból, a helyi rádiókból – a Pannon és a Régió Rádióból tájékozódom. A VajMa oldalán megjelent írásokban
az is tetszik, hogy rövidek és tömörek. Mivel magam is aktív vagyok a helyi tűzoltóságnál, az iskolában és lelkes amatőr fotós, szívesen olvasnék ilyen
jellegű tudósításokat is. Jó lenne egy galériaféleség, a képes beszámolókat is szívesen nézegetném.

Búzás Hédi
a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény oktatásszervezője: Őszintén megvallva ritkán jutok hozzá, hogy olvassam a
Vajdaság Ma hírportált, mivel csak a munkahelyemen vagyok gépközelben, az viszont kevés teret ad efféle tevékenységre. Kevés tapasztalatom szerint
aktuális, és az a jó benne, hogy rólunk szól. Emlékszem, egy 2011-es IPA-pályázatunk kapcsán még a kecskeméti pályázati partnereink is olvasták a
VajMát. Szerintem azóta is olvassák, bár erről nincs megbízható információm. A VajMával öröm együttműködni, és valóban a közszolgálatiság érződik
rajta. Isten éltesse a VajMa lelkes csapatát erőben, egészségben!

Bödő Gábor
magyarkanizsai molnár: Úgy gondolom, a honlap külalakján lehetne változtatni. Nem azért, mert rossz, hanem mert már régi és megszokott,
ezért kissé monoton. Személy szerint hiányolom belőle a horgász-vadász és a fiatalokat érintő rovatokat. Lehetne pl. tájékoztató a környékbeli eseményekről,
legyen az koncert, fesztivál, sportrendezvény vagy más egyéb. Nem kimondottan az önkormányzatok által szervezett eseményekre gondolok, mert azokat
egyébként is ezerfelé hirdetik és reklámozzák, hanem arra a sok kisebb, de érdeklődésre számító rendezvényre, amelyekről gyakran azt sem tudjuk,
hogy voltak, vannak vagy lesznek. Köszöntöm a tízéves Vajdaság Ma hírportált!

Faragó Tibor
szerelőmunkás: Szerintem nagyon jó a Vajdaság Ma hírportál. Naponta beleolvasok, mivel mindig friss hírekkel szolgál. Leginkább a
vajdasági hírek érdekelnek, mivel temerini születésű vagyok (Svájcban élek), és külföldről a médián keresztül tudok meg többet a városunkról is. Nagyon
tartalmasnak tartom. További jó munkát és sok sikert kívánok.

Móricz Csilla
temerini magyartanárnő: Nem vagyok rendszeres látogatója az oldalnak, viszont a helyi vonatkozású híreket elolvasom. Gyors és
pontos információk kapnak helyet a Vajdaság Mán. Szívesen elolvasom a rendezvényekről szóló előzeteseket, beszámolókat. Sokszor végigfutok a cikkeket
követő hozzászólásokon is, néha egyetértek velük, sokszor viszont szöges ellentétét gondolom.

Gajo Gábor
adai operatőr, vágó: Nagyon elégedett vagyok a Vajdaság Ma hírportállal, mivel naprakész és megbízható információkat közöl, ráadásul
szemmel láthatóan objektivitásra is törekszik, éppen ezért magam is gyakran informálódom a segítségével. A magyarországi hírportálokkal összehasonlítva
azt is látom, hogy a Vajdaság Ma képes a megújulásra, a folyamatos fejlődésre, ami véleményem szerint minden médium esetében rendkívül fontos tulajdonság,
egy hírportál viszonylatában pedig különösen az. A jubileum alkalmából ezúton is szeretnék gratulálni a Vajdaság Ma csapatának, valamint további sikeres
és eredményes munkát kívánni nekik, csak így tovább

Rancz Emil
pancsovai fordító: Biztos van egy-két éve, hogy időnként megnézem a Vajdaság Mát. A mi tájunkról, Dél-Bánságról lehetne több információ,
ez hiányzik, nem jön innen, erről a tájról elég hír. Különben a portál fedi mindazt, ami történik, és sok hasznos dolgot lehet látni, megtudni.
Őszintén megmondom, nem nézem rendszeresen, de időnként a facebookról rámegyek, ha valaki megoszt valamit, akkor megnézem.

Balázs József
a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus elnöke: A Vajdaság Ma internetes hírportált megjelenése óta nagy figyelemmel és érdeklődéssel
kísérem – naponta. Már a kezdet kezdetén látszott, hogy nagyon érdekes és fontos hírközlési eszközzé fog alakulni. Idővel a tartalmak gazdagodtak,
színesedtek, s mind több kép is bekerült a hírek, események mellé. Tetszik a különböző témakörök csoportosítása és archiválása. Támogatom azt a lehetőséget,
hogy az olvasók hozzászólhatnak a különböző témákhoz. Igaz, néha egyesek pontatlan és rosszindulatú írásait lehetne átszűrni, sőt néha mellőzni is.
Örülök, hogy rólunk, bánátiakról is olvashatnak a hírportál látogatói. További sikeres alkotómunkát kívánok az egész szerkesztőségnek. Csak így tovább!

Palatinus Aranka
a muzslyai Nők Klubjának elnök asszonya: Rendszeresen kísérem a facebookon a Vajdaság Ma Délvidéki Hírportált, különösen a
megosztott cikkeket. Azért tetszik, mert az információ villámgyorsan terjed, és mindig frissek az adatok. A honlapon (www.vajma.info) mindenki érdeklődési
köre szerint találhat magának olvasnivalót a gazdag rovatokban. Átfutom a Tükör tartalmát, mindig találok érdekes, hiteles és megbízható cikket.
Nagyon jó, hogy a nap huszonnégy órájában áramlanak az információk.
Különösen jó dolog, hogy nemcsak a Vajdaságban, Szerbiában, Magyarországon és a Kárpát-medencében, hanem a világban történtekről is – naprakészen értesülünk. Érdekes a képtár az adatokkal. Szeretem olvasni a Laudeturt, Harmath Károly OFM rovatát is. Belelapozok a Hitélet folyóiratba. Hálás köszönet a főszerkesztőnek és felelős kiadónak, minden rovatvezetőnek és cikkírónak önfeláldozó munkájukért.

Nagy Szilvia
zentai matematika- és informatikatanár: Nekem tetszik a Vajdaság Ma hírportál, nagyon jónak tartom, hogy ilyenünk is van, magam
is gyakran kísérem figyelemmel. A hírek naprakészek és objektívek, ugyanakkor azt is nagyon jónak tartom, hogy nemcsak a Vajdasággal és Szerbiával
kapcsolatos történésekről szóló cikkek kerülnek fel az oldalra, hanem szinte minden, ami a világban történik, ugyanis ezáltal jelentős mértékben
hozzájárul a látókörünk kiszélesítéséhez, valamint ahhoz is, hogy egy kicsit más perspektívából is szemlélhessük a dolgokat.

Csányi Erzsébet
az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője: A Vajdaság Ma kb. két éve jelent fontos hírforrást az életemben. Jelentős
szerepet játszik a vajdasági magyarság közvélemény-alakításában, mert szabad, pártfüggetlen szellemben és gyorsan reagál az eseményekre. Nemcsak a friss
hír miatt jelent korszerű információs forrást, hanem a hipertextus alkalmazásának lehetősége miatt is, ami manapság az online felületek lenyűgöző
komplexitását tükrözi. Egy-egy információ régebbi hírekkel, vonatkozó információkkal való hálóba rendezése a modern tájékozódási igény kielégítését
teszi lehetővé a Vajdaság Ma oldalán. A komplett információ megszerzésének szabad lehetősége és az erre való ilyen utalás a tudáshatalom kettős
szimbólumának a jelentőségére neveli a széles olvasóközönséget, ami egyben a demokratizálódás irányában hat.
Fontos a cikkek egyéb közösségi oldalakon való megosztási lehetősége is.
Jól szervezett csoportok, intézmények portáljain tudják ezáltal a Vajdaság Ma cikkei növelni pl. a vajdasági felsőoktatási intézmények, a Magyar Tanszék, a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia tevékenységének hatékonyságát, emelni a színvonalát.
Az újság erénye, hogy kiváló fiatal munkaerőket alkalmaz, akik befolyással vannak a lap arculatára.

Pál Zsófia
adai könyvtáros, művelődésszervező: A Vajdaság Ma hatalmas előnye más vajdasági magyar médiumokkal szemben az aktualitás. Véleményem
szerint óriási szükség van egy olyan médiumra, amely lépést tud tartani a társadalom igényeivel. Számomra különösen pozitív, hogy olyan írásokat is közöl,
amelyeknek szerzői kritikai hangnemben közelítenek meg bizonyos közérdekű témákat. A portál folyamatosan frissül, megtalálhatóak rajta a szerb lapokból
átvett fordítások is, de a cikkek túlnyomó többsége mégis a saját tudósítóhálózat tagjainak tollából származik, ami egy igen erős képletnek tűnik a
vajdasági magyar tájékoztatás területén.