Mesél a szerb rovat
Friedrich Anna
Lógok a neten
Náray Éva
Döntő fordulat előtt a szerbiai, így a kisebbségi tájékoztatás is
Eladjuk-e a meccset?
Sok internetes médiumnál már bevált a fizetős modell
A Vajdaság Ma első vezércikke
Akiknek írásaival találkozott az Olvasó az egy évtized alatt
Érje meg a huszadikat is!
Ám legfőképpen azért örülhetünk izmosodó hírportálunknak, hogy szélesíti a palettát, hogy új csatornát nyitott kis közösségünk tájékoztatásában. Színesít, gazdagít, sokoldalú, igényes és nem szemellenzős: befogadja a másként gondolkodókat is. Azoknak a véleményeknek is teret ad, amelyek más médiumoknál eretneknek ítéltetnek, sértőnek a legbefolyásosabb párt vagy politikusok érdekeire nézve. Egyre népesebb olvasótábora bizonyítja, hogy jól teszi a dolgát.
Ugyanakkor összeköt bennünket a nagyvilággal, átlépjük vele a szűk országhatárokat, egyenrangú médiapartnere akár a bolygónk túlsó felén megjelenő portáloknak is.
E szép kerek jubileum kapcsán hadd mondjam el, hogy jómagam már nem tudnék meglenni nélküle, vele kezdem a napom: a Vajdaság Ma első reggeli olvasmányom. Pedig be kell vallanom: úgy általában nem egykönnyen barátkoztam meg a számítógépek világával. Itteni megjelenésekor amolyan elektronikus játékszernek tartottam a komputert, ami úgyis kimegy a divatból a digitronnal meg egyéb haszontalan ketyerékkel együtt. Megrögzött nyomdapárti újdondászként, aki hasábokhoz és betűszedéshez szokott, és aki a derék nyomdászkollégákkal beszélte meg, hogy hány cicerós legyen a cím, petit vagy fette, úgy ragaszkodtam a hagyományokhoz, a kimustrált írógépemhez meg a jegyzetfüzetemhez, mint kőműves a vakolókanálhoz.
Aztán lassan rájöttem a titkos fortélyokra, és beláttam, mekkora előny az, ha egy cikk átkomponálásánál nem kell újraírnom egy-egy bekezdést. Hogy nincs papírbefűzés, átfirkálás, radírozás... Hogy pontosan számon tartja a leütéseimet, és jelzi, mikor kell abbahagyni. Az internetes újságban nincs többé bolhabetűs nonpareille, ami a nyomtatott lapoknál mindig elárulja, hogy a szerző szószátyár, és nem tartja magát a megadott kerethez. Arról nem beszélve, hogy keret sincs, merthogy a virtuális hasábok úgy nyújthatók, mintha gumiból lennének.
Persze nemcsak a technikai újdonságok teszik oly varázslatossá az internetes újságírást, amibe – hála a Vajdaság Mának – néhány éve magam is belekóstolhattam. Óriási előnye a hagyományossal szemben az interaktivitás. Nemcsak azt teszi lehetővé, hogy ebben a szédítő tempóhoz szokott világban késedelem nélkül tájékoztassa olvasóközönségét és állást foglaljon egy-egy eseménnyel kapcsolatban, hanem azt is, hogy ennek a folyamatnak a közönség is aktív részese legyen, reagáljon és elmondja véleményét. Az interaktivitás alaposságra, lelkiismeretességre és az olvasóval szembeni alázatra szoktatja az újságírót. Itt nincs helye a fellengzősségnek, a tévedhetetlen kinyilatkozásnak vagy a gőgös kioktatásnak. Nem egy képzeletbeli olvasótábornak írunk, amely vagy elolvassa eszmefuttatásunkat, vagy nem, vagy tetszik neki, vagy nem, sohase tudhatjuk meg, hanem egy valóságos – bár láthatatlan – közönségnek, amely nyomban reagál, kiigazít, megerősít vagy bírál és elutasít. Mintha egy virtuális társaságban ülne az ember, amely csupa okos, hozzáértő és szókimondó egyénekből tevődik össze. Rád szólnak, figyelmeztetnek, vitába szállnak veled.
Ám ki tudja, mire a Vajdaság Ma elérkezik a huszadik évfordulóig, miféle újdonságokat hoz a technika, milyen új interaktív formák jönnek divatba, milyen új adathordozókkal kell megbirkózniuk a szerkesztőknek? A mai eszközök pedig olyan avittnak tűnnek, mint például ma a floppy a hozzá tartozó Commodore, Atari vagy Amstrad masinákkal. Jómagam ma is őrzök egynéhány floppyt a régi időkből, pedig most már biztos, hogy sohasem fogom kinyitni fájljaikat, bennük a századforduló eseményeit megörökítő, avitt tudósításokkal.
Gratulálok az évfordulóhoz hírportálunknak, és azt kívánom, hogy jó egészségben érje meg a huszadikat, a harmincadikat... Aztán majd meglátják az akkori szerkesztők, hogy merre és miként tovább.